Testvérek lóháton

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Már gyerekkoruktól kezdve szoros kapcsolat fűzte őket a lovakhoz. Édesanyjuk nagy álma volt, hogy egyszer a fiai lovas rendőrök legyenek, ez teljesült is. Keresztúri Máté és Keresztúri Roland őrmesterek ma már a Balassagyarmati Rendőrkapitányságon látnak el lovas szolgálatot.

Rolandnak már gyermekkorában megtetszett a hivatás, el is határozta, hogy zsaru lesz. Elültette az ötletet bátyja, Máté fejében is, így ő a középiskola befejezése után – öccsét megelőzve – a családban elsőként lépett a rendőri pályára.

– Az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskola után, 2019-ben a Balassagyarmati Rendőrkapitányságra szereltem fel járőrként – meséli Keresztúri Máté őrmester, járőrvezető. – Kezdetben főként gépkocsival láttam el szolgálatot. Aztán 2022-ben jött egy lehetőség, miszerint lovas járőrszolgálatot hoznak létre Balassagyarmaton. Lóháton olyan területeket is be lehet járni, amelyet kocsival egyáltalán nem vagy csak nehezen. A ló hátáról előbb észlelhető a jogsértés, mint a gépjárműből. Nekünk csak figyelnünk kell az állat jelzéseit. Édesanyám lovardában volt alkalmazott, amikor értünk jött az óvodába, onnan a munkahelyére vitt minket. Amíg dolgozott, mi a lovak közt töltöttük a szabadidőnket, gyerekként pedig tőle tanultunk lovagolni, 14 évesen már felvonultunk a szüreti fesztiválon. Így amikor megkérdezték, szeretnék-e lovas járőr lenni, természetesen azonnal igent mondtam. Miután megnézték, mennyire tudok lovagolni, egy hét hónapos képzésen vettünk részt a társammal Budapesten, a Mosonyi utcában.

ló

Hamarosan öccse is követte a pályán. Keresztúri Roland a Miskolci Rendvédelmi Technikumba jelentkezett.

– Én is a Balassagyarmati Rendőrkapitányságra szereltem fel éppen akkor, amikor a bátyám elkezdte a lovas tanfolyamot – folytatja Roland. – Fél évig járőrszolgálatot láttam el, sokszor voltam a déli határon, valamint útlevélkezelőként is dolgoztam.

Bátyját követve hamarosan Roland is lovas rendőr lett.

– Idővel szükségessé vált a lovasrendőr-utánpótlás, és rám gondoltak. Amint a bátyám befejezte a tanfolyamot, én is nekivágtam a képzésnek, és ezzel én lettem a harmadik lovas rendőr a kapitányságon – mondja Roland. – Előny, hogy testvérek vagyunk, jól ismerjük egymás testbeszédét is, tudunk a másik viselkedéséből következtetni, így sokkal hatékonyabbak vagyunk az intézkedés során. Csak összenézünk, és már tudjuk, mit kell tennünk. Persze, ahogy a testvérek egymás között, mi is szurkálódunk, poénkodunk egymással, ugyanakkor mindig számíthatunk a másikra. Jó kapcsolatot tartunk fenn a lakosokkal, ha meglátnak, odajönnek hozzánk. Az idősek gyakran kiállnak a kapuba, ha látják, hogy arra megyünk. Beszélgetnek velünk, elmondják, ha valami zavarja őket. Mindketten lelkesek vagyunk, szeretjük ezt a szolgálatot. Édesanyánk 15 éves kora óta lovagol. Egy álma vált valóra, büszke arra, hogy mindkét fia lovas rendőr lett.

RÁDI MÓNIKA

FOTÓ: RENDŐRSÉG

<< Vissza az előző oldalra