Tiltott rakéták, petárdák

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Kétmillió forint lett volna a haszna annak a párosnak, amely két autóból is törvényellenesen árult pirotechnikai eszközöket egy budapesti piac környékén.

A tűzszerészek szerint a lefoglalt áru több mint száz kilogramm veszélyes lőportöltetet tartalmazott.

A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény szankcionálja a pirotechnikai termékekkel kapcsolatos szabálysértéseket. Aki a pirotechnikai termékek előállítására, forgalmára, tárolására, szállítására, felhasználására, megsemmisítésére, birtoklására vonatkozó előírásokat megszegi, szabálysértést követ el, és 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. Az eljárás a rendőrség hatáskörébe tartozik.

– Évek óta megfigyelhető, hogy december elejétől megnő az illegális módon forgalmazott pirotechnikai eszközök száma, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság folyamatos akciót rendelt el az illegális kereskedés felderítése és megszüntetése érdekében – magyarázta Kovács Tibor alezredes, a VIII. Kerületi Rendőrkapitányság rendészeti osztályvezetője. – Igazodva ehhez az intézkedéshez, a Józsefvárosban is górcső alá vettük azokat az értékesítési helyeket, ahol korábban már felmerültek gondok ezzel kapcsolatban. Az intézkedést a körzeti megbízottak és a kerület akciócsoportjának kollégái hajtották végre, és már december 11-én tetten értek és elfogtak olyan jogsértőket, akik milliós tételben árulták a tiltott termékeket.

A józsefvárosi zsaruk szerint a Kőbányai úti piac környékén lehet számítani az illegális petárdaárusokra, pedig arra külön jogszabály is vonatkozik. Magánszemély petárdát továbbra sem birtokolhat, illetve nem működtethet még abban az időszakban sem, amikor a törvény lehetővé teszi a legális helyeken beszerzett pirotechnikai eszközök használatát december 31-én 18 órától január 1-én 6 óráig. A kis méretű, erős töltetű petárda a legveszélyesebb, a legtöbb sérülést ezek az eszközök okozzák, ezért kerültek tiltólistára, petárdát legálisan nem lehet beszerezni.

– A térfigyelő kamerák felvételei alapján, valamint a helyszíni megfigyelés, adatgyűjtés során próbáltuk azonosítani, ki, hol, hogyan árul feketén rakétát, petárdát – mondta Kántor Béla főtörzszászlós, az akciócsoport tagja. – December 11-én észrevettünk egy fiatal férfit, aki módszeresen leszólította a járókelőket, a helyszíni felderítés szerint egyértelműen petárdát és rakétát árult. Mindig csak néhány darab volt nála, illetve egy közeli, „véletlenül” otthagyott kartondoboz, szemeteszsák alatt. Ha kifogyott a készlet, vagy nagyobb rendelést kért a vevő, a parkolóba ment, és egy autó csomagtartójából vette ki a portékáit.

A zsaruk 12 óra 30 perckor autója mellett igazoltatták a 23 éves budapesti férfit, akinél akkor éppen 1700 darab petárda volt, a kocsi csomagtartója is tele volt rakétákkal. A tiltott pirotechnikai eszközöket lefoglalták, a férfit előállították, ellene szabálysértési eljárást kezdeményeztek, szabadlábon védekezhet.

– Valami nem stimmelt, éreztük, hogy nem egyedül árult, nem egy autóból, ezért továbbra is figyeltük a környéket – folytatta Kántor főtörzszászlós. – Két óra múlva megjelent egy 31 éves budapesti nő, de ő egy másik, közvetlenül a férfi autója mellett parkoló járműbe ült be nagy sietséggel, majd elhajtott. Sokáig nem jutott, leállítottuk, ellenőriztük, majd átvizsgáltuk a járművét is. Kiderült, a nő a korábban elfogott férfi rokona, együtt mentek ki két autóval a piac közelébe árulni, és látta, hogy a férfit elfogjuk. Ezután meglapult, és azt hitte, már nincs rendőr a piacnál. Tévedett, őt is előállítottuk, ellene is szabálysértési eljárás indult. A két járműből összesen 16 200 petárdát foglaltunk le 3500 rakéta, rakétatelep mellett, a szakértők szerint 2 millió forintot értek. A lefoglalt pirotechnikai eszközök a Készenléti Rendőrség Tűzszerész Szolgálatának szakértői szerint több mint száz kilo­grammnyi lőportöltetet tartalmaztak, ezért a petárdákat és a rakétákat biztonságos körülmények között elszállították, majd megsemmisítették. Egész decemberben folytatjuk a felderítést Józsefváros petárdamentesítése érdekében.


VÉGH ATTILA
FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ, RENDŐRSÉG

<< Vissza az előző oldalra