Ütött a csaló órája

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

A legnagyobb közösségi oldal piacterén 2 millió forintos karórát hirdetett meg egy bicskei gyűjtő, de értékarányos csere is érdekelte. Az ügylet után vette észre, hogy hamisítványért adta oda amerikai ritkaságát, amelyet bicskei nyomozók szereztek vissza.

Január végén értékes karórák cseréltek gazdát egy bicskei szupermarket parkolójában.

– A helyben lakó óragyűjtőnek volt néhány álmatlan éjszakája, ezért a cserébe kapott és elvileg 2 millió forintot érő karórát elvitte egy óráshoz, aki megállapította, hogy értéktelen, hamisítvány – vázolta Oláh Zsanett százados, a Bicskei Rendőrkapitányság vizsgálati alosztály kiemelt fővizsgálója. – A sértett előadta, hogy egy 2 millió forintot érő amerikai karórától vált meg az eredeti, német gyártmányúnak hitt óráért cserébe, és személyleírást adott a csalóról, akivel telefonon is beszélt. Kevés adat elemzésével kezdtük meg a felderítést, és hamar képbe került egy környékbeli férfi, aki a mobiltelefonos hívásokhoz használt SIM-kártyát vásárolta. Előállítottuk, kihallgattuk, de mellébeszélt, és a sértett sem ismerte fel benne az elkövetőt. Amikor felvázoltuk előtte a bűnügy lehetséges kimeneteleit, belátta, hogy jobb, ha együttműködik, és elmondta, hogy aznap a főnöke telefonálhatott azzal a SIM-kártyával, amelyet valóban ő vásárolt.

Oláh Zsanett
Oláh Zsanett százados

A bicskei zsaruk hamar elfogták a budapesti lakost, aki a SIM-kártya tulajdonosához hasonlóan kezdetben nem volt együttműködő.

– Ő rövidebb ideig tagadott, pedig otthona átkutatása során nem találtuk meg a csalással szerzett karórát – vette át a szót Lakatos Róbert százados, a Bicskei Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője, aki Sz. Márk (29) folytatólagos kihallgatását is személyesen irányította. – Vizsgáló kollégák is besegítettek, és annyi bizonyítékot tártunk elé, hogy megtört, és mindent elismert. Elmondta, hogy a hamisítványt egy piacon vette 5 ezer forintért. Olyan jól sikerült példánynak tartotta, hogy elhatározta, álprofillal bejelentkezik a legnagyobb közösségi oldal piacterére, és megpróbálja elcserélni egy 2 millió forintot érő karórára. Így figyelt fel a leendő sértettre, aki ezen a virtuális börzén hirdette eladásra az egyik amerikai karóráját 2 millióért.

lakatos_róbert
Lakatos Róbert százados

A bicskei nyomozók felkutatták a karórát, lefoglalták, és szakértővel bevizsgáltatták. A gyűjtő alig akarta elhinni, hogy megkerült, méghozzá ilyen gyorsan.

– Eredeti gyártmányról volt szó, és a kirendelt szakértő is 2 millió forintban határozta meg a forgalmi értékét. Ezután átadtuk a sértettnek – magyarázta Oláh Zsanett. – Mellesleg ugyanez a kirendelt szakértő jó minőségűnek tartotta a hamisítványt, és 15 ezer forintban állapította meg az értékét. Viszont – mivel ez a lefoglalt karóra iparvédelmi jogot sért – nem adtuk vissza a tulajdonosának.

 

A gyors felderítés felvillanyozta a bicskei nyomozókat, de vezetőjük aggodalmának is hangot adott. A felderítési és vizsgálati szakkal együtt a nyomozók két hónap alatt lezárták a kármegtérülés szempontjából is 100 százalékos esetet.

– Ami az ügytípust illeti, statisztikai tény, hogy szaporodnak az online térben elkövetett bűncselekmények, de ez az eset azt is alátámasztja, hogy már előfordul vegyes elkövetés is, amikor egy csalás az interneten kezdődik, majd pedig valóságos kontaktus is létrejön elkövető és sértett között – foglalta össze Lakatos Róbert.

A budapesti Sz. Márkot nagyobb értékre elkövetett csalással és hamis magánokirat felhasználásával gyanúsítják, szabadlábon védekezhet.

SZ. Z. J.

FOTÓ: Béres Attila, Rendőrség

<< Vissza az előző oldalra