Zsaruk egy ékszerdobozban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

A Szegedhez közeli Kistelek legeldugottabb tanyáján lakók is ismerik a járőröket, körzeti megbízottakat. A puszták népére is vigyázó zsaruk úgy szervezik a szolgálatot, hogy a tanyák lakói mindennap integethessenek nekik a portájuk elől. Ha kell, járőrözik a tiszt és a nyomozó is, egy a lényeg, rendszeres legyen a tanyajáró szolgálat.

Szalay Zoltán Szabolcs alezredes, a Kisteleki Rendőrkapitányság vezetője bűnügyesként került a kapitányi székbe. Az ország egyik legkisebb kapitányságát vezeti, 48 rendőrrel vigyázza öt település és a hozzájuk tartozó 410 négyzetkilométernyi tanyavilág 18 ezer lakosának biztonságát.

– Egy európai folyosó mellett helyezkedik el ez a terület, a Szerbiába és a Balkánra vezető autópálya mentén, szerencsére a hozzánk tartozó parkolók, pihenők nyugodtak. Egy ékszerdoboz ez a terület: természetvédelem alatt álló részekkel, madárvilággal, Ópusztaszerrel, a pusztát vonzó százezres látogatói számmal és rendezvényekkel. Az igazi ne­héz­séget a tanyavilág adta területi kiterjedés, a rossz időben sokszor csak nagyon nehezen járható utak jelentik. Szerencsére nagyon jó a kapcsolatunk a polgárőrökkel, a természetvédelmi őrökkel, a vad- és a mezőőrökkel, nekik is vannak a terepakadályok legyőzésére alkalmas járműveik. Így a legzordabb időjárási körülmények között is találunk olyan technikát, amivel eljuthat a segítség egy bajba jutott emberhez a tanyavilág legszélsőbb pontjára is.

A körzeti megbízottak feladata a tanyákon élőkkel történő napi szintű kapcsolattartás. A 24 órás szolgálatellátással és a teljes lefedettséggel meg tudják ezt oldani, egy körzeti megbízott adott esetben több területre is odafigyel.

– Szolgálatszervezés kérdése az egész – vallja Kiss Gergő őrnagy, rendészeti osztályvezető. – Két csoportra, két körzetre osztottuk a körzeti megbízottakat, illetve a területet, mindig van hadra fogható rendőr a végeken. Idei újítás Kisteleken a szorosabb szolgálatellátás. Nem vagyunk sokan, így, ha szükséges, járőrözik a parancsnok és a nyomozó is. A látható rendőrség az egyik legjobb bűnmegelőzési formula, visszatartó erő. Folyamatosan három szolgálati gépkocsi járja a vidéket, a végeket is, jelezve ezzel az érintetteknek, hogy nem érdemes errefelé jogsértéssel próbálkozni. A lakossági visszajelzések alapján is érzékelhető a megnövekedett rendőri jelenlét hasznossága. Büszkén állíthatom, a kisteleki rendőrök nemhogy minden tanyát, annak minden lakóját ismerik, de szinte minden bokrot is. Ha érkezik egy bejelentés, mindenki tudja, hogy hova, kihez és hogyan kell menni, hogy azonnali segítséget nyújthassunk. Ismerik a helyi zsaruk elérhetőségeit, így közvetlenül érkezik a segítség.

Farkas László őrnagy, bűnügyi osztályvezető és Minyó Tamás alezredes, bűnügyi osztályvezető-helyettes szerint stabil, évente 300-hoz közeli bűncselekmény ügyében nyomoznak évek óta. A legtöbb jogsértés vagyon elleni, főleg az elhagyott tanyákat fosztogatja pár helyi csibész. A tanyavilágra még mindig jellemzőek a családi viták, főleg a téli bezártság, a korai alkony, a dologtalan időszak miatt. Ilyenkor megnő a családon belüli erőszak, a kapcsolati erőszak és a zaklatások száma:

– A kisteleki zsarukon nagy a felelősség, konfliktuskezelésben is otthon kell lennünk, hogy a lehető legbékésebb, mindenki számára hasznos megoldással záruljon egy konfliktus vége – magyarázza az őrnagy. – A puszták népe tiszteli a rendőrt, elvárja tőlünk a segítséget ebben is, számítanak ránk, mi több, el is fogadják a tanácsainkat, döntéseinket. Errefelé tényleg a rend őre a problémamegoldó, s mi büszkék vagyunk erre a szerepkörre is, hogy Kistelek a déli végek legnyugodtabb szelete lehessen. Folyamatos a nyomozók kapcsolattartása az egyenruhás állománnyal. Segítjük egymást, együttműködünk, hisz közös a cél, a közbiztonság őrzése. Kisteleken tulajdonképpen nem is válik ketté a bűnügyi és a közterületi munka, naponta átbeszéljük a teendőket, igazi csapatmunkát végzünk.

A vidék a mezőgazdaságból él. Sok idénymunkás dolgozik a földeken, főleg Romániából érkeznek. Joó Enikő őrnagy, igazgatásrendészeti alosztályvezető szerint velük sincs nagy gond, a folyamatos rendőri jelenlét ebben a viszonylatban is visszatartó erőt jelent. Ennek főleg hétvégén vagy a munkaszüneti napokon van jelentősége, amikor az idénymunkások kicsit elengedik magukat a kocsmákban.

– A közlekedési szabálysértések terén is történt előrelépés a fokozottabb szolgálatellátással – mondja Sejben Győző őrnagy, közrendvédelmi alosztályvezető-helyettes. – Ez a Kisteleken áthaladó 5-ös főutat az autópályadíj kikerülése miatt gyakorta használó külföldiekre is érvényes. Elenyésző a balesetek száma, egy járőr rendszeresen kint van az 5-ösön, ennek ellenére jut időnk a baleset-megelőzésre is. Minden helyi iskolában és óvodában jelen vagyunk a DADA programmal is, nagy az érdeklődés. Kisteleken a gyerekek is szeretik a rendőröket, az az igazi elismerés, hogy úgy hívnak bennünket: a rendőreink.

Sorra járják a tanyákat november 6-án dél­után Kiss Gergő őrnagy, Pap Tibor törzsőrmester és egy balástyai polgárőr, Dékány Péter. Közel a tél, feljegyzik, hol nincs elég tüzelő, kinek kell előre életfontosságú gyógyszer, hogy azt ne a járhatatlan, hófúvással teli utakon kelljen eljuttatni a beteghez. A polgárőr szerint, aki évente közel 1000 órát járőrözik együtt a zsarukkal, a kisteleki pusztákon a zsaruk a legnépszerűbb emberek:

– Tényleg a mi rendőreink, közülünk valók, itt élnek velünk, ismernek bennünket, ismerik a gondjainkat. Az, hogy a tanyavilág lakói is közvetlen, egyenes kapcsolatban állnak velük, hogy naponta látják a portájuknál, a dűlőutakon a rendőrautót, sokat jelent az ittenieknek. Nyugalomban élünk, és ezt a rendőreinknek köszönhetjük, ők ennek a zálogai, ők őrzik ezt a vidéket.

VÉGH ATTILA

FOTÓ: BÉRES ATTILA

<< Vissza az előző oldalra