Egy férfi négy eset

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók egy tiszaszőlősi lakost hallgattak ki gyanúsítottként, aki betört az egyik helyi vendégházba. Beismerő vallomásában a férfi korábbi vagyon elleni bűncselekmények elkövetését is elismerte.

Ismeretlen személy megjelent 2021. július 24-én 1 óra 45 perckor az egyik tiszaszőlősi vendégháznál, bement az udvarra, és átkutatta az ott parkoló gépkocsikat. Az egyik autóból elvitte az abban talált készpénzt, ezután bement az ingatlanba, ahol további kutatást végzett. Cselekménye közben azonban az egyik nyaraló vendég megzavarta, és dulakodni kezdtek, majd a jogsértő elmenekült a helyszínről. A rendőrök az adatgyűjtés során rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőt, és előállítottak a Tiszafüredi Rendőrkapitányságra egy tiszaszőlősi lakost, akit gyanúsítottként kihallgattak. A 46 éves férfi kihallgatásán beismerő vallomást tett, továbbá elismert még több, korábban elkövetett vagyon elleni bűncselekményt, amik elkövetése miatt a nyomozók szintén kihallgatták gyanúsítottként. A nyomozóhatóság a terhelt őrizetbe vételéről határozott.

A Tiszafüredi Rendőrkapitányság lopás bűntett, lopás vétség valamint 2 rendbeli lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a férfi ellen.  

<< Vissza az előző oldalra