Kiderült, hogy kik a legügyesebbek

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ki a mester két keréken? Eredményt hirdettek Visegrádon.

A két napos országos döntőt 2017. május 30-án és 31-én Visegrádon tartották. A kerékpáros közlekedésbiztonsági versenyt évek óta közösen rendezi meg a Magyar Autóklub és az ORFK-OBB.

A verseny célja a 10-12 év közötti gyermekek kerékpározási tudásának fejlesztése, a helyes közúti közlekedésre való nevelése és a KRESZ szabályainak megismertetése az érintett korosztállyal.

A megyék legjobbjai az idei évben a Pest megyei Visegrádon mérik össze tudásukat. A felkészítő pedagógusokat és a versenyzőket 2017. május 30-án az ünnepélyes megnyitón Dr. Hatala József, a Magyar Autóklub elnöke és Dr. Fekete Csaba r. dandártábornok, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének helyettese köszöntötte.  

A gyerekek ezt követően az elméleti verseny tesztlapjait töltötték ki, majd megismerkedtek a város nevezetességeivel.  Másnap a gyakorlati versennyel folytatódott a megmérettetés, majd a délutáni órákban kiderült, hogy kik képviselhetik hazánkat a 2017 őszén Albániában megrendezésre kerülő nemzetközi versenyen.

A lányok közül a Vas megyei Erdélyi Lili bizonyult a legügyesebbnek, míg a fiúk kategóriájában a dobogó legfelső fokára Varjasi Nándor állhatott fel, aki Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezett. A csapatok közül a legeredményesebbnek idén a Hajdú-Bihar megyeiek bizonyultak.

További helyezettek:

Lányok:

II. helyezett: Erődi Blanka Csillag (Hajdú-Bihar megye)

III. helyezett: Cs. Németh Sarolta (Heves megye)

 

Fiúk:

II. helyezett: Géczi Kornél (Hajdú-Bihar megye)

III. helyezett: Szlámer Kornél (Vas megye)

 

Csapat:

II. helyezett: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

III. helyezett: Vas megye

 

 

<< Vissza az előző oldalra