Nyílt nap Mezőkovácsházán

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hivatásos szolgálat iránt érdeklődőknek tartottak nyílt napot a rendőrök Mezőkovácsházán.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálat munkatársai közösen tartottak nyílt napot 2020. február 20-án 9 órától, Mezőkovácsházán. A helyszínen lehetőség volt kipróbálni, megnézni a rendőrök eszközeit, felszereléseit. Gyakorlati példákon keresztül mutatták meg az érdeklődőknek, hogy egy-egy szituációban, hogyan is kell viselni, használni ezeket az eszközöket. Azok a diákok, akik többet szerettek volna megtudni a rendőri pályáról és a rendészeti képzésről, szintén hiteles információhoz juthattak a rendezvényre ellátogató szakemberektől.

Akik nem tudnak részt venni ezeken a tájékoztatókon, rendezvényeken, a rendőrség honlapján és a Facebookon is részletes tájékoztatót találnak a rendőrség feladatairól, a rendőrök munkájáról, valamint a képzésekről. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon is fogadják az érdeklődőket, a 66/ 523-700-as telefonszámon, a Humánigazgatási Szolgálatnál várják a jelentkezők hívását.

<< Vissza az előző oldalra