Pályaorientációs nap a Veszprémi Rendőrkapitányságon

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök nyílt napot tartottak végzős középiskolások számára.

A Veszprémi Rendőrkapitányság 2020. január 21-én délután nyílt napot tartott a megyeszékhely középiskoláinak végzős tanulói számára. A rendezvény célja a pályaválasztási döntés meghozatalához történő segítségnyújtás, továbbá a rendészeti szakgimnáziumokba történő továbbtanulás ösztönzése volt, figyelemmel a 2020-2021. évi tanévre történő jelentkezés közelgő határidejére. 

A rendezvény megnyitóját követően Pintér József címzetes rendőr főtörzszászlós, balesethelyszínelő a munkája során szerzett tapasztalatok és egy általa készített kisfilm segítségével mutatta be a diákoknak többek között azt, hogy milyen következményekkel járhat egy meggondolatlan mozdulat gépkocsivezetés közben. Ezt követően Kovács Bence rendőr törzsőrmester, járőrvezető és Lakner Gergő László rendőr őrmester, járőr beszélt a mindennapi munkájukról, pályaválasztásuk folyamatáról, a szakgimnáziumi képzésről, illetve az ezzel kapcsolatos élményeikről. A program végén a résztvevők megismerhették a csapatszolgálati tevékenység során használt felszerelést, továbbá a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Technikai Osztályának közreműködésével azokat az eszközöket, melyeket elsősorban helyszíni szemlék során használnak nyomok és anyagmaradványok rögzítésére.

Az esemény zárásaként a diákok átvehették a rendészeti szakgimnáziumokba történő jelentkezési egységcsomagot.

 

 

<< Vissza az előző oldalra