Pályaválasztási nyílt nap Csopakon

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a rendőri hivatást népszerűsítették.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 2020. január 6-án Csopakon, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ (ROKK) Alparancsnoki Továbbképző Központjában tartottak pályaválasztási nyílt napot a megye végzős középiskolásai részére. A résztvevőket Széll Zsolt rendőr alezredes, humánigazgatási szolgálatvezető-helyettes köszöntötte, majd a fiatalok tájékoztatást kaptak a rendészeti szakközépiskolákba történő felvételi eljárás menetéről, valamint azokról a személyi, egészségügyi, pszichikai és fizikai feltételekről, amelyek a jelentkezéshez szükségesek. A diákok a délelőtt folyamán betekintést nyerhettek az egyes rendőri szervek munkájába, illetve lehetőségük nyílt bűnügyi technikai, intézkedéstaktikai és fegyverzeti bemutatók megtekintésére. A hivatásos szolgálat iránt érdeklődőknek bemutatták a rendőrök kiképzésére szolgáló úgynevezett taktikai házat és a vállalkozó szellemű fiatalok egy-egy szituációs helyzetet is gyakorolhattak.

Az érdeklődők további információkat kaphatnak a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatán, a megye rendőrkapitányságain és rendőrőrsein, illetve a rendőrség honlapján.

<< Vissza az előző oldalra