Soproni rendőrök az Ipar(os)kodó című rendezvényen

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

A Soproni Rendőrkapitányság prevenciós és toborzó szakemberei a 2020. január 11-én megrendezett - szakmákat népszerűsítő - program keretében várták a rendőri hivatás iránt érdeklődőket.

A Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ adott otthont, a közel 30 foglalkozást bemutató rendezvénynek Sopronban.

A program „valódi szakmák valódi szakemberektől” jelmondatának megfelelően, a rendőrök személyes beszélgetések során tájékoztatták a látogatókat a rendőrképzés felvételi követelményeiről, valamint a rendőri hivatásról. A munkaruha-bemutatón is kifutóra léptek az egyenruhások, ahol tizennyolcféle foglalkozás és szakma viseletét tekinthették meg a nézők.

A rendezvényen az érdeklődők tanácsokat kaphattak a közlekedési szabályokról, a különböző bűncselekmények és az áldozattá válás megelőzésének lehetőségeiről is. A megjelent gyermekek és felnőttek egyaránt tölthettek a korosztályuknak megfelelő szintű KRESZ-teszteket, míg a legkisebbek foglalkoztató füzetek lapozgatásával és színezésével ismerkedhettek meg a közlekedési szabályokkal. A tesztet kitöltő gyermekek a szervezőktől prevenciós ajándékokat kaptak.

A toborzás és a rendőri szakképzésre jelentkezés folyamatos, jelentkezni a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatán és a rendőrkapitányságokon lehet.

<< Vissza az előző oldalra