Halálos közlekedési baleset történt Szombathelyen

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Életét vesztette egy nő a Zanati úton történt balesetben.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2019. október 6-án, a hajnali órákban Szombathelyen. Egy helyi lakos személygépkocsival közlekedett a Zanati úton a Szent Márton utca irányába, amikor haladása során elvesztette uralmát járműve felett, lesodródott az útról és egy villanyoszlopnak csapódva állt meg. A mentőszolgálat munkatársai a helyszínről két személyt szállítottak kórházba. A gépjármű 47 éves utasa azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítást követően életét vesztette. Az autó sofőrje pedig – az elsődleges orvosi vélemény szerint – súlyosan megsérült. Az intézkedés során felmerült a gyanú, hogy a férfi szeszes ital fogyasztását követően vett részt járművével a közúti forgalomban, amit a vele szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív eredménye is bizonyított. Az eset körülményeit a Szombathelyi Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja.

Ne feledjék, az utak biztonságáért és a balesetek elkerüléséért a közlekedés résztvevői tehetnek a legtöbbet azzal, hogy fokozott óvatosság és kellő körültekintés mellett, a szabályokat betartva közlekednek!

… hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra