Halálos közúti közlekedési baleset történt Hejőszalontánál

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 53 éves férfi veszítette életét az M30-as autópálya, Budapest felé tartó oldalán, Hejőszalonta külterületén. A rendőrség arra kéri a járművezetőket, hogy fokozott óvatosággal közlekedjenek.

Halálos közúti közlekedési baleset történt 2021. július 5-én 4 óra 20 perc körül az M3-as autópálya 9350-es méterszelvényében, Hejőszalonta külterületén. Az elsődleges adatok szerint egy személygépkocsi 53 éves kisvárdai sofőrje eddig tisztázatlan körülmények között hátulról utolérte, majd nekiütközött egy tehergépkocsi járműszerelvények. A baleset következtében az autó vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét már nem lehetett megmenteni.

A rendőrség a helyszínelés, és a műszaki mentés idejére az M30-as autópálya balesettel terhelt szakaszát lezárta, a forgalmat pedig a 35-ös számú főútra terelte.  

<< Vissza az előző oldalra