Megszűnt a forgalomkorlátozás a 81-esen, Mezőörsnél

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A baleset helyszínén ismét zavartalanul haladhat a forgalom.

Amint arról korábban beszámoltunk, halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2021. június 18-án 16 óra 32 perckor a 81-es számú főúton, Mezőörsnél. A szemle adatai szerint egy 59 éves petőházi férfi közlekedett teherautójával Kisbér felől Győr irányába, amikor - eddig tisztázatlan okok miatt - elsőként érintőlegesen ütközött egy szemből érkező Renault típusú személyautóval, majd pedig frontálisan nekiütközött a Renault mögött haladó Volán autóbusznak. A balesetben az 59 éves sofőr a helyszínen életét vesztette. A buszon 30-an utaztak, közülük 20-an sérültek meg. A sérültek egy részét a mentők a helyszínen ellátták, többeket azonban kórházba vittek.

A Győri Rendőrkapitányság tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset gondatlan okozása miatt indított eljárásban vizsgálja az ütközés körülményeit.

Az érintett helyszínen a szemle és a műszaki mentés véget ért, így ismét zavartalanul haladhat a forgalom.

<< Vissza az előző oldalra