Zavartalan a forgalom a 6-os főúton

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Véget ért az este történt baleset helyszínelése.

Mint arról korábban beszámoltunk, balesetről érkezett bejelentés 2021. szeptember 17-én 19 óra 5 perckor. Egy Dacia vezetője közlekedett a 6-os számú főúton Szekszárd külterületén, a 141-es kilométerszelvény közelében, a négysávos szakaszon Pécs irányába. A jármű vezetője ismeretlen okból - elmondása szerint rosszullét miatt - elvesztette uralmát a járműve felett, és balra sodródott az úton. A kocsi mögött haladt egy másik autó, melynek sofőrje észlelte az előtte lassuló és bizonytalanul haladó gépkocsit. A baleset elkerülése érdekében balra kormányozta a kocsiját, de az ütközést elkerülni nem tudta. Végül a két autó a bal oldali forgalmi sáv melletti útpadkán állt meg. A balesetben senki nem sérült meg.

Az érintett útszakaszon a helyszínelés és a műszaki mentés véget ért. A forgalom ismét zavartalanul halad.

<< Vissza az előző oldalra