Forgalomelterelések és útlezárások Nyíregyházán

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A verseny napján 13 óra és 21 óra között a belvárost csak gyalogosan közelítsék meg, a járművek közlekedésére a körutat és az azon kívül eső útszakaszokat használják!

A 2018. november 9-én Nyíregyházán megrendezésre kerülő „I. Nyíregyházi Rally” elnevezésű verseny miatt a város több pontján forgalomelterelések és útlezárások várhatóak 13 órától 21 óráig.

Tájékoztatjuk az állampolgárokat, hogy a verseny ideje alatt nem lehet behajtani:

 

  • a Hunyadi utcára a Pazonyi út - László utca - Ferenc körút irányából,
  • a Belső körútra a László utcáról,
  • a Szegfű utcára a László utcáról, illetve az Inczédi sorról, valamint a Szegfű utca Pláza felőli részéről,
  • az Inczédi sorról a Bujtos utcára,
  • a Bocskai utcára az Inczédi sorról, illetve a Bocskai utca Kórház felőli részéről,
  • a Luther utcára a Debreceni, az Eötvös, és a Kereszt utcák irányából,
  • a Szarvas utcára az Arany János utca irányából,
  • a Széchenyi utcára a Benczúr Gyula tértől,
  • a Bethlen Gábor utcára a Bessenyei tértől,
  • a Vay Ádám körútra a Rákóczi, illetve a Kossuth utca irányából,
  • az Egyház utcára a Bethlen Gábor utca felől,
  • a Síp utcára a Vay Ádám krt., a Rákóczi, illetve a Kossuth utca irányából,
  • a Dózsa György utcára a Ferenc krt., a Korányi Frigyes út, illetve a Pazonyi tér felől,
  • a Kürt utcában 13-21 óráig ideiglenes forgalmirend-változás lép életbe, a Kereszt utcából a behajtás engedélyezve lesz.

A lezárással érintett útszakaszokon a forgalmat rendőrök irányítják. Felhívjuk az állampolgárok figyelmét, hogy a verseny útvonalára senki sem engedhető be, de a környező utcákba a rendőr vagy a biztosító személyzet tagja - a lakcímkártya bemutatása ellenében - az ott lakókat, valamint indokolt esetben az oda érkezőket beengedi.

Kérünk mindenkit, hogy a verseny napján 13 óra és 21 óra között a belvárost csak gyalogosan közelítse meg, a járművek közlekedésére a körutat és az azon kívül eső útszakaszokat használják!

<< Vissza az előző oldalra