Ideiglenes forgalomkorlátozás Baranya megyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rallye verseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lép érvénybe 2021. június 24-e június 26-a között Baranyában.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket, hogy az alábbi forgalmirend-változás lép életbe.

 

Teljes szélességében lezárják!

2021. június 24-én 12 órától 21 óráig

a 6605-ös számú út Kővágótöttös és Hetvehely közötti szakaszát.

A rendezvény ideje alatt kerülni Bükkösd, valamint Abaliget irányába javasolt.

 

Teljes szélességében lezárják!

2021. június 25-én 16 órától 24 óráig

a Hosszúhetény – Zobákpuszta településeket összekötő út térképen jelzett szakaszát.  

A rendezvény ideje alatt kerülni Komló irányába javasolt.

 

Teljes szélességében lezárják!

2021. június 26-án 5 óra 30 perctől 20 óra 30 percig

a 6603-as számú út Árpádtető – Remeterét – Orfű közötti szakaszát.

 

Teljes szélességében lezárják!

2021. június 26-án 6 óra 30 perctől 21 óráig

a 6546-os számú út Mecsekpölöske és Kisvaszar közötti szakaszát.

A rendezvény ideje alatt kerülni Magyarszék, valamint Vásárosdombó irányába javasolt.

 

A rendezvény ideje alatt Árpádtető csak a 66-os főúton keresztül közelíthető meg.

Árpádtetőnél a jelzett útszakaszon 50 km/h sebességkorlátozás lesz érvényben, továbbá az útszakasz külső forgalmi sávjában lehet parkolni.

 

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy az érintett időszakban a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek.

 

<< Vissza az előző oldalra