Ideiglenes forgalomkorlátozás Debrecenben

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A közlekedőknek ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítaniuk a belvárosban.

Rendezvény miatt 2023. augusztus 26-án 12 órától előreláthatólag másnap 22 óráig a közlekedőknek ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítaniuk Debrecenben. Ezen időszakban a Pásti utcára – a Hatvan utca irányából – behajtani tilos. A Pásti utca 8. szám és a Bajcsy Zsilinszky utca közötti szakaszán a járműforgalom engedélyezett, a Pásti utca végén lévő „behajtani tilos” jelzőtábla hatályát veszti. A korlátozások a mozgáskorlátozottakra, valamint az őket szállító járművekre is vonatkozik.

2023. augusztus 25-én 20 órától, augusztus 27-én 22 óráig a Pásti utcán megállni és várakozni tilos!

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!

 

<< Vissza az előző oldalra