„II. Agymenők viadala”

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bűnmegelőzés élménypedagógiai program keretében Edelényben.

Az Edelényi Rendőrkapitányság és az Edelényi Kistérség Többcélú Társulása 2017. június 13-án második alkalommal szervezte meg az „Agymenők viadala” elnevezésű élménypedagógia vetélkedőjét.

A rendezvényre az Edelényben található összes oktatási intézmény delegálta 4 fős 12-14 éves diákokból álló csapatát, akik 4 feladatban mérték össze erejüket.

A feladatok megoldásában szükség volt a logikára, ügyességre, emlékezőképességre, kreativitásra, de ez mit sem ért, ha a csapat nem tudott egységként, csapatban dolgozni.

A verseny megálmodója Szabó Péter r. főtörzsőrmester az Edelényi Rendőrkapitányság drogprevenciós összekötője volt.

A "megmérettetések" helyszínei az edelényi Szent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakgimnáziumban valamint a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskolában voltak.

 

<< Vissza az előző oldalra