Fegyvertársi elismerés

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Simicskó István honvédelmi miniszter Migrációs válság Kezeléséért Szolgálati Jelet adományozott Szeri László törzsőrmesternek.

A Közös Akarat feladat 2. évfordulóján a rendőrség és a honvédség együttműködésében vállalt szolgálatát ismerték el.

Hét éve, 26 évesen döntött úgy egy szegedi legény, miután több mindenben is kipróbálta magát, hogy teret enged régi vágyainak, és beáll zsarunak. Szeri László az első szolgálatát is a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Igazgatóságánál kezdte meg, nem is akar máshová menni. Tavaly januártól az ideiglenes biztonsági határzár irányításának törzsébe helyezték, napi szinten tartotta a kapcsolatot a határ mellett szolgáló zsarukkal és honvédekkel:

– Összekötött minket a közös szolgálat, a törzsben az volt a feladatom, hogy megoldjunk minden problémát, ami a határvédelmi feladat ellátása közben a terepen adódott. Nagyon fontos volt a megfelelő hangnem és a kommunikáció. A határvédelmi szolgálatnál egyértelműen a rendőrség irányít. A biztonsági határzár mellett járőröző rendőr a parancsnok, a honvédség megerősítő erőként vett részt a feladatokban, de mi mindig is egyenrangú partnerként kezeltük bajtársainkat. A másfél éves törzsbéli szolgálatom során a belső megyékből vezényelt rendőrök mellett megismerkedtem tatai, debreceni, hódmezővásárhelyi honvédekkel, nagyon sokukkal olyan kapcsolatot építettem ki, amiből lehet majd építkezni egy következő közös feladat ellátásánál. Csúcsidőben naponta 300 rendőr és honvéd munkáját irányítottam, nem volt egyszerű feladat összehangolni a szolgálatokat, de megoldottuk, tetszett a kihívás. Bárki megérdemelte volna ezt a kitüntetést, aki ott velem, velünk együtt dolgozott, akár a törzsben, akár a határon, legyen az honvéd vagy rendőr. Büszke vagyok az elismerésre, amit talán annak köszönhetek, hogy igyekeztem mindenkivel megtalálni az emberséges, ugyanakkor feszes, határozott hangnemet a munkám során.

Szeri László törzsőrmester
Szeri László törzsőrmester

A törzsőrmester ma már az intelligens jelzőrendszer, hő- és hagyományos kamerák központjában szolgálatot ellátva védi a magyar–szerb határt. Van munkája bőven, naponta átlagosan 10–15 határsértést, illetve határzárrongálást regisztrálnak.

– Tapasztalataink szerint még a téli hideg időszak előtt megnő a határsértéssel próbálkozók száma. Sok az elterelő rongálás, amikor az a célja az embercsempésznek vagy a határsértőnek, hogy több helyen egyszerre próbára téve a rendszert, megossza az erőinket. Nem sikerül nekik, elegen vagyunk rendőrök és honvédek, minden szakaszra jut figyelőből is, járőrből is, nyugodtan kijelenthetjük, teljes terjedelmében jól zár a déli államhatár.

 

VÉGH ATTILA
FOTÓ: ERDEI MIHÁLY

<< Vissza az előző oldalra