Országos összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 38 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű balesetben 1 ember életét vesztette, 6 közlekedési baleset súlyos és 31 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 164 személyt fogott el, közülük 43 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 89 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 227 személyt állítottak elő, köztük 136 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 3 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 101 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén 2018. március 7-én 0 óra és 2018. március 7-én 24 óra közötti időszakban a rendőrök 20 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron.

A rendőrök és a katonák 3 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

 

 
 
 
<< Vissza az előző oldalra