Ha találta, adja le!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyanúsított lett egy gyenesdiási férfi, mert magához vett egy őrizetlenül hagyott telefont, amit meg sem próbált visszaadni tulajdonosának. Nem tudta, hogy ezzel bűncselekményt követ el.

A Keszthelyi Rendőrkapitányságon indult nyomozás a sértett bejelentése alapján 2024. május 5-én délután egy eltűnt telefon miatt. A nő elmondta a rendőröknek, hogy az egyik helyi fagyizónál, egy széken felejtette az értékes készüléket, amit később már nem talált ott. Másnap derült ki, hogy a mobilt egy 29 éves férfi tette el, azzal sajátjaként rendelkezett. A nyomozók jogtalan elsajátítás vétsége miatt hallgatták ki. Az elkövető azt mondta, nem tudta, hogy bűncselekményt követ el azzal, ha a talált tárgyat elteszi.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a hatályos magyar jog szerint a talált tárgyat nem szabad megtartani, mielőbb vissza kell juttatni a tulajdonoshoz! Az követi el a jogtalan elsajátítás vétségét, aki a talált idegen dolgot elteszi, és nyolc nap alatt nem adja át vagy a hatóságnak, vagy annak, aki elvesztette. Továbbá az is, aki a véletlenül vagy tévedésből hozzá került idegen dolgot megtartja, illetve nyolc nap alatt nem adja vissza.

Ha nincs benne, rajta olyan információ, amelyből következtetni lehet arra, hogy kié, vagy a megtaláló nem tudja visszajuttatni a tulajdonosnak, akkor a helyi önkormányzat jegyzőjénél kell leadni a talált tárgyat. Szükség esetén a rendőrök is segítenek a megtalálónak az ügyintézésben.

 

<< Vissza az előző oldalra