Választhattak rajtaütést

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Dilemmával szembesült Márta Marcell százados, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság felderítő osztály kiemelt főnyomozója és Gupcsu Zoltán zászlós, a Nagykállói Rendőrőrs körzeti megbízottja és körözési előadója: március 7-én budapesti vagy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei elfogásban vegyenek részt?

Közismert tény, hogy az együttműködés a rendészeti feladatellátás záloga, és az sem titok, hogy különböző állomáshelyeken szolgáló kollegáknak is lehet aktív partnersége. Minderre kiváló példával szolgál Márta Marcell és Gupcsu Zoltán, akik hatóság elől bujkáló emberek felkutatására szövetkeztek, és az elemzéseket személyesen végzik, hiszen egymástól 14 kilométerre dolgoznak. Az egyik civilben, a másik egyenruhában.

– Korábban is volt dolgunk egymással, de tavaly nyáron futott be az első olyan ügy, ami miatt szorosabban kezdtünk együttműködni, és ma már a közvetlen munkatársamnak tekintem Zolit – vázolta a százados, aki 2023 szeptemberében kapcsolódott be a kállósemjéni S. Fruzsina keresésébe. A 30 éves nőt folytatólagos csalás miatt jogerősen 5 év 4 hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Kaposvári Törvényszék, de mivel a börtönbehívót figyelmen kívül hagyta, a bíróság elrendelte a körözését. Gupcsu Zoltán ment ki a lakcímére, de máshol sem találta.

– A főként prostitúcióból élő S. Fruzsinát ismertem, mint ahogy az élettársát is, és a csalássorozatáról is értesültem – vázolta a zászlós arra utalva, hogy a nő három év leforgása alatt 81,5 millió forintot csalt ki egy német férfitól, akinek érzelmi kapcsolatot színlelt. Halmozódó hatósági bírságok és pénzbüntetések hamisítványaival bizonygatta külföldi kedvesének, hogy növekvő adósságai kétségbe ejtik, és a férfi egészen addig támogatta, amíg feljelentést nem tett. – Már az adatgyűjtés elején arra a következtetésre jutottam, hogy S. Fruzsina elrejtőzött a hatóság elől, mert a közösségi oldalai eltűntek az internetről. Miután megtudtam, hogy az országot is elhagyta, felvettem a kapcsolatot a vármegyei felderítőkkel, és iránymutatást kértem.

Kellemes volt a karácsonyuk.

– Gupcsu Zoltán alapos háttérmunkát végzett. Már az első egyeztetésünkkor átláttam S. Fruzsina rokoni és kapcsolati hálózatát – idézte fel Márta Marcell. – Valóban gyanús volt, hogy az Instagram mellett a TikTok-profilját is megszüntette, mert ezeken korábban meglehetősen aktív volt. Kidolgoztunk egy adatgyűjtési taktikát, amiről annyit mondhatok, hogy főleg olyanok után kutattunk, akiknek valamilyen konfliktusa volt az elítélttel, illetve az élettársával, és nekik köszönhetően októberben már közel jártunk hozzá, de egy információ még hiányzott, amit karácsonykor kaptunk meg úgymond ajándékba. Ekkor már nemcsak azt tudtuk, hogy melyik svájci bordélyházban dolgozik, hanem azt is, hogy egy kállósemjéni nő személyazonosságát használja. A haját is átfestette, hogy hasonlítson az illető igazolványképére. Ezután Zoli felvette a kapcsolatot a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központtal, és intézkedett a nemzetközi elfogatóparancs kiadásáról.

S. Fruzsina ekkor került fel másodjára a közérdekből nyilvános körözések listájára.

– Miután a nemzetközi elfogatóparancs híre a police.hu-n olvasható volt, hamarosan arról értesültünk, hogy S. Fruzsina hazatért, de nem Kállósemjénre, hanem Budapest VIII. kerületébe – folytatta Gupcsu Zoltán. – Sejtettük, miből tartja fenn magát, és erről információt is kaptunk, majd az egyik tematikus webhelyen rá is bukkantunk. Dzseni néven hirdetett szexuális szolgáltatást, és ezzel az információval kerestem meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság célkörözési osztályát. Gyorsan válaszoltak, jelezve, hogy március 7-ére tervezik S. Fruzsina elfogását, és kérdezték, velük tartunk-e, amire hirtelen nem tudtam válaszolni. Egyeztetnem kellett Marcellel, mert bár ez volt az első olyan ügyünk, amit közösen vittünk végig, de közben lett egy második, amelynél már megszerveztük a rajtaütést, méghozzá ugyanarra a napra.

Nem volt nehéz döntés.

– A pesti célkörösök intézkedését legfeljebb nézhettük volna, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei kistelepülésen bujkáló N. Zsolt (47) elfogásában viszont aktívan vehettünk részt a társhatóságokkal szervezett akcióban, és nem volt kérdés, hogy ezt választjuk – idézte fel Gupcsu Zoltán. Hozzátette, hogy az ittas vezetések miatt 1 év 6 hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélt, de a börtönbehívóra szintén nem reagáló nagykállói férfi tartózkodási helye mindkettőjüket meglepte. – Tudtam róla, hogy a bokorba is beugrik, ha rendőrt lát, de azon elcsodálkoztam, mire hajlandó azért, hogy ne kapják el. Csicskának szegődött egy olyan családhoz, amelynek hét ingatlanja van egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei faluban. Hihetetlen, hogy másfél év börtön miatt így akarta volna leélni az életét.

– Zoli ennél az ügynél is alapos háttérmunkát végzett, viszonylag hamar eljutottunk a kérdéses faluba, ahol viszont sajátos nehézséggel szembesültünk – vette át a szót a főnyomozó. – Kiderült, hogy N. Zsoltot mind a hét portán foglalkoztatják, ezért csak akkor szervezhettük meg a rajtaütést, amikor már többé-kevésbé átláttuk a rutinját. A kiválasztott ingatlannál disznókat tartottak, és ezeket ő etette, de mivel a telek hátsó részéből több irányba is elmenekülhetett volna, kérelmeztem a Készenléti Rendőrség bevetési főosztály VII. XXII. bevetési osztály drónkezelőinek támogatását. Szükség is volt a közreműködésükre, mert ahogy a drón berepült a területre, N. Zsolt eldobta a vödröt, és rohant hátrafelé, mi meg utána. Izgalmas akció volt, nem bántuk meg, hogy ezt választottuk, és persze, ahogy véget ért, Zoli rögtön hívta a pesti kollegákat. Ők arról tájékoztattak, hogy megfogták S. Fruzsinát. De azt is hozzátették, hogy igazoltatásakor azt állította, nem őt keresik, a tetoválásai viszont elárulták, és már vitték is a legközelebbi büntetés-végrehajtási intézetbe, mi is ezt tettük N. Zsolttal. Különös sikerélmény volt, hogy ugyanazon a napon vezetett eredményre az első két közös felderítésünk, és ezt az átlagot a következőnél is szeretnénk tartani.

SZ. Z. J.

FOTÓ: RENDŐRSÉG

<< Vissza az előző oldalra