Borult a hálózat
Pécsi kábítószer-terjesztő bűnbandát számolt fel a rendőrség.
Pécsi kábítószer-terjesztő bűnbandát számolt fel a rendőrség.
Egy Tapolca környéki 27 éves férfinak egyedi azonosító jellel visszaélés és engedély nélküli vezetés miatt kell felelnie.
A budapesti rendőrök elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki azt a holland nőt, aki a gyanú szerint több késszúrással ölte meg párját.
A pétervásárai rendőrök néhány órán belül elfogták a 24 éves gyanúsítottat.
A rendőrök rövid időn belül elfogták azt a hajdúhadházi lakost, aki kifosztott két padon alvó embert Debrecenben.
Egy héten belül két nőre támadt rá az a férfi Tatabányán, akit a rendőrök elfogtak és őrizetbe vettek.
Üzletek ajtaját törte be, és még egy előtetőre is felmászott, hogy értékeket lopjon az a salgótarjáni tolvaj, akit a nyomozók őrizetbe vettek.
Sajtótájékoztató keretében számoltak be a zalai rendőrök az ügy részleteiről.
A balatonalmádi rendőrök állatkínzás miatt indítottak nyomozást egy balatonfűzfői lakos ellen.
Pest megyei rendőrök kíséretében vonult börtönbe egy körözött férfi.