Nem történt túszejtés
Egy vita hevében pár percig nem engedte ki tanárát a nevelői szobából egy budapesti diák.
Egy vita hevében pár percig nem engedte ki tanárát a nevelői szobából egy budapesti diák.
A fiatal tolvaj általában lakóházak udvaráról vitte el az értékeket. A rendőröket nem hatotta meg, hogy beismerte cselekményeit, őrizetbe vették.
Kimerítően vallott a nyomozóknak az a 20 éves salgótarjáni férfi, aki számos lopást követett el lakókörnyezete közelében.
Egyszerre két helyszínen csaptak le a kiskunfélegyházi rendőrök.
Édesanyját ölhette meg egy férfi Budapesten, a rendőrök elfogták, jelenleg kórházban őrzik.
A makói rendőrök elfogták azt a párost, akik jogtalanul használtak és megrongáltak egy betegszállító gépjárművet Makón.
A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság befejezte a nyomozást azzal a jegyzővel és anyakönyvvezetővel szemben, akik a megalapozott gyanú szerint összejátszottak az önkormányzati választások lebonyolítása után járó jutalmak elosztásában.
A 63 éves férfi engedély nélkül tartott puskát magánál.
A férfi autók vásárlására és egy ház felújítására tett ígéretet. Nem tartotta be, Franciaországban fogták el.
A gyöngyösi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.