Két napon belül
Az ózdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a gépkocsivezetőt, aki autójával elsodort egy gyalogost, és segítségnyújtás nélkül távozott a helyszínről.
Az ózdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a gépkocsivezetőt, aki autójával elsodort egy gyalogost, és segítségnyújtás nélkül távozott a helyszínről.
Egykori munkáltatója eszközeit, felszerelését használta, több személyes tárgyát és értékét eltulajdonította három férfi Hódmezővásárhelyen. A feltételezett elkövetők ellen nagyobb értékre elkövetett csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználása vétség megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A hódmezővásárhelyi rendőrök az ügy vizsgálatát befejezték.
A pétervásárai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Pár órán belül elfogták a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság nyomozói a 20 éves helybéli lakost és 18 éves társát.
Ittasan ült volán mögé, majd elaludt egy hódmezővásárhelyi férfi. A rendőrök befejezték a nyomozást és vádemelést javasolnak az ügyében.
Rémhírterjesztés bűntette miatt nyomoz a rendőrség.
Hogy ne váljanak online szexuális kizsákmányolás áldozatává, vagy ha már megtörtént a baj, a lehető leghatékonyabb nyomozás taktikai eljárás álljon a nyomozók rendelkezésére.
A Bácsalmási Rendőrőrs Bűnügyi Alosztályának a munkatársai egy 18 és egy 26 éves férfit azzal gyanúsítanak, hogy rövid idő alatt három betörést követtek el Madarason.
Hétrendbeli kifosztás, ötrendbeli lopás és kétrendbeli magánlaksértés elkövetésével gyanúsítják.
A megalapozott gyanú szerint a két férfi több helyre is betört Debrecenben. Lopás miatt kell felelniük.