Győri rendőrök fogták el a TOP 50-es körözöttet
A 42 éves győri férfi több mint három éve bujkált a hatóság elől.
A 42 éves győri férfi több mint három éve bujkált a hatóság elől.
A zuglói rendőröknek gyanús volt az autóban talált símaszk, kesztyű, baseballsapka és a rengeteg szerszám. Kiderült, betörőpárost fogtak el.
Ha egy gazda a saját állatát elűzi, kiteszi vagy elhagyja, bűncselekményt követ el. Az állattartás felelősséggel jár.
Nem hiába a befektetett munka. Ezúttal betöréssel és pénzmosással gyanúsítottak a Pest megyei rendőrök.
Ismerőse ölhette meg azt a férfit, akit holtan találtak Mezőhegyesen.
A gyanú szerint két, idős asszony táskáját és pénzét vette el.
A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a fiatalkorút, aki – a megalapozott gyanú szerint – lelőtte az egyik szomszédja kutyáját Szikszón.
A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként kihallgatták a 41 éves Balaton-parti kistelepülésen élő férfit és kezdeményezték a letartóztatását.
Őrizetbe vették a nyomozók a három férfit és női társukat.
Összeégett holttestet találtak Mezőhegyesen, egy erdős területen. Az elhunyt a gyanú szerint bűncselekmény áldozata lett. A rendőrök a történtekkel összefüggésben előállítottak egy férfit.