Bíróság elé állítás lopás miatt
A Veszprémi Rendőrkapitányság egy nap alatt befejezte az ügy vizsgálatát.
A Veszprémi Rendőrkapitányság egy nap alatt befejezte az ügy vizsgálatát.
A Szentesi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy helyi férfit ellen, aki el nem végzett munkájáért követelt pénzt a sértettől, akit veréssel fenyegetett és autójával el is ütött.
A nagykátai rendőrök befejezték annak a 44 éves fővárosi férfinak az ügyét, aki a gyanú szerint 103 jóhiszemű vásárlót csapott be. Átvert áldozataiknak több milliós kárt okozott.
A szekszárdi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, mely ismeretlen tettes ellen indult, aki 2022. júliusában egy betörés alkalmával több, mint 15 millió forintot zsákmányolt egy bátaszéki házból.
Azonosították és elfogták a gödöllői rendőrök azt a két fiatalkorúból és két felnőttkorú társból álló csapatot, akik egy éjszaka alatt három helyszínen loptak ötször - a gyanú szerint.
A rendőröket a szolgálati kutya vezette el egy öcsödi betörés feltételezett elkövetőjéhez.
A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Az esztergomi nyomozók ez idáig 3 főt vettek őrizetbe, további 9 főt hallgattak ki gyanúsítottként. Több százezer forint készpénzt, különböző kábítószereket, és a fogyasztáshoz szükséges eszközöket foglaltak le.
A Rétsági Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya büntetőeljárást folytat kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt egy 25 éves tereskei és egy 28 éves nógrádi férfi ellen.
A kerítés bűntett elkövetése miatt elfogatóparanccsal keresett férfit Németországban fogták el.