A gyanúsított ültetett, a rendőrök arattak
Kábítószert tartalmazó kendert termesztett a gyanú szerint egy férfi Nagykamaráson. A rendőrök az ültetvényt felszámolták, 24 élő tövet és szárított növényi részekből készült őrleményt foglaltak le tőle.
Kábítószert tartalmazó kendert termesztett a gyanú szerint egy férfi Nagykamaráson. A rendőrök az ültetvényt felszámolták, 24 élő tövet és szárított növényi részekből készült őrleményt foglaltak le tőle.
Egy őrizetlenül hagyott autóból lopott pénzt egy helybéli férfi, akit a kisteleki rendőrök fogtak el.
A rendőrség befejezte a 43 éves pápai lakossal szemben folytatott büntetőeljárást.
A gyanú szerint több Bács-Kiskun megyei településen terjesztett kábítószert a banda, a rendőrök az akció során elfogták őket.
A győri rendőrök rövid időn belül elfogták a feltételezett elkövetőt.
Járta a megyét és több településről lopott kerékpárt egy férfi Békésben. A rendőrök folyamatosan megosztották egymást között a területükön történt bűncselekményekről beszerzett információkat, így a nyomára akadtak és már több biciklit lefoglaltak tőle.
A bíróság azóta letartóztatta.
A rendőrök elfogták azt a két prügyi férfit, akik Borsod-Abaúj-Zemplén megyében új pszichoaktív anyagot árultak.
Mondta a férfi, majd felgyújtotta a házat, ahol korábban élt.
A budapesti rendőrök ellenőriztek egy autóst, sok hiányosságra derítettek fényt.