Lezárták: lerángatta a kormányról
Egy 90 éves asszonyt fosztott ki egy fiatal jánoshalmi nő, akit a rendőrök hamar elfogtak. A nyomozást a napokban befejezték és vádemelést javasolnak.
Egy 90 éves asszonyt fosztott ki egy fiatal jánoshalmi nő, akit a rendőrök hamar elfogtak. A nyomozást a napokban befejezték és vádemelést javasolnak.
A salgótarjáni rendőrök egy 18 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként.
A hevesi rendőrök fél órán belül elfogták az autólopással gyanúsítható átányi férfit.
A szolnoki rendőrök elfogták, a jászberényi nyomozók őrizetbe vették azt a jászapáti lakost, akinek a megalapozott gyanú szerint 15 rendbeli vagyon elleni bűncselekmény van a rovásán.
A dombóvári rendőrök egy telephelynek használt háznál üzletelés közben fogták el a két férfit.
A miskolci nyomozók Kazincbarcikán értek tetten egy fiatalembert, aki zsebből árulta a marihuánát.
Közös italozás vett véres fordulatot Debrecenben. A nyomozók három fiatal férfit őrizetbe vettek.
A dulakodás közben egy gáz-és riasztófegyver is elsült. A férfit őrizetbe vették a budapesti rendőrök.
A győri nyomozók befejezték a pázmándfalui férfi ellen indított büntetőeljárás vizsgálatát, akit közúti közlekedési ellenőrzés során buktattak le a járőrök.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói elfogtak egy 24 éves férfit, aki a megyeszékhely központjában, a térfigyelő kamerák „szeme előtt” zsebelte ki áldozatát.