500 NEM
Diákok és sportolók, ismert emberek és szakemberek, rendőrök egyszerre mondtak nemet a drogokra a Hősök terén. „Beleugatott” egy komoly szaktekintély is: Crow a Budapesti Rendőr-főkapitányság egyik kábítószer-kereső kutyája.
Diákok és sportolók, ismert emberek és szakemberek, rendőrök egyszerre mondtak nemet a drogokra a Hősök terén. „Beleugatott” egy komoly szaktekintély is: Crow a Budapesti Rendőr-főkapitányság egyik kábítószer-kereső kutyája.
A budaörsi rendőrök befejezték annak a három férfinak az ügyét, akik a gyanú szerint elloptak egy gépkocsit, ha már úgysem törődtek vele.
Öt percen belül a tettes elfogásával reagáltak a nagykőrösi rendőrök arra a bejelentésre, amely szerint egy nő két aranyékszert lopott egy helyi üzletből. Személyleírás alapján megtalálták, ahogyan a gyűrűk is előkerültek.
A rendőrök őrizetbe vették azt a sályi férfit, aki egy ismerősétől erőszakkal elvett 10 liter bort.
A szekszárdi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, mely ismeretlen tettesek ellen indult, akik a város területén, több helyen hulladékot helyeztek el, ezzel hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntettét követték el.
Egy 36 éves sárospataki férfi külföldi weboldalról rendelte az illegális tudatmódosítót, amit rokonán keresztül értékesített tovább. A KR NNI miskolci nyomozói és a Szabolcs megyei rendőrök mind a két férfit, valamint a velük kapcsolatban álló dílert is lekapcsolták. A felderítés olyan gyorsan zajlott, hogy az információszerzéstől számított egy hónapon belül már kattant is a bilincs a gyanúsítottak kezén.
A füzesabonyi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A karcagi rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki két férfit, akik az előre megállapodottakra fittyet hányva több pénzt akartak az elvégzett munka után.
A budapesti rendőrök egy napon belül elfogták a két férfit, akik a gyanú szerint elkábították, majd kirabolták az őket étellel kínáló külföldit.
A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát egy férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint betört egy hétvégi házba Csongrádon, ahonnan konyhai és egyéb háztartási eszközöket lopott el.