Jó tett helyébe jót ne várj!
A sértett befogadta a lakásába ismerősét, a gyanúsított hálából ellopta a spórolt pénzét, több mint egymillió forintot.
A sértett befogadta a lakásába ismerősét, a gyanúsított hálából ellopta a spórolt pénzét, több mint egymillió forintot.
Álnéven ismerkedett meg egy kiskorú lánnyal és meztelen fényképeket kért tőle a gyanú szerint az a 26 éves férfi, akivel szemben most fejezték be az eljárást a szentendrei rendőrök. A sosem látott, online ismerős teljesítette a kérést.
A győri rendőrök egy 63 éves nővel szemben indítottak büntetőeljárást, aki egy áruházban különböző árucikkeket táskájába rejtett, majd fizetés nélkül akart távozni.
Az angyalföldi rendőrök elfogták a hat autót feltörő férfit.
A pápai nyomozók húsz gyanúsítottat hallgattak ki, közülük négy ember ellen kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetése miatt folytattak büntetőeljárást.
A szentendrei rendőrök két bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják azt a 24 éves férfit, aki tavaly márciusban Pomáz és Pilisszentkereszt között nekiment egy szembejövő autónak, majd fának ütközött. Hatan megsérültek, a kocsi rommá tört.
A fővárosi nyomozók őrizetbe vették azt a két fivért, akik elkötötték apjuk kocsiját, kiraboltak egy nőt, majd egy nyakláncot is elloptak.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának felkérése alapján a rendőrök a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének segítségével fogtak el egy 50 éves férfit Nógrádkövesden.
A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint tizenegy vásárlót csapott be egy hirdetési portálon, ahol kerti gépeket és egyéb termékeket árult.
A monori rendőrök befejezték annak a 36 éves férfinak az ügyét, aki a gyanú szerint 20 alkalommal lopott különféle termékeket egy áruház önkiszolgáló kasszáinál. Vagy nem húzta le a termék kódját, vagy olcsóbb termékeket rögzített a drágább helyett.