Bűnügyek

Bántalmazta volt élettársát és elvette értékeit

Elfogták azt a kecskeméti férfit a rendőrök, aki közel fél tucat bűncselekményt követett el korábbi kedvese sérelmére.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Orvhalászok a rendőrök hálójában

A Marcali Rendőrkapitányság nyomozói orvhalászat miatt indítottak eljárást egy tolnai és egy dunaszentgyörgyi férfivel szemben.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Családi tragédia Aszódon

Megölte lányait, majd öngyilkosságot kísérelt meg a gyanú szerint az a 46 éves férfi, akit jelenleg is rendőrök őriznek. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt nyomoz.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ügyeleti időben fogadta a privát betegét

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói még a tavalyi évben gyanúsítottként hallgatták ki az orvost.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

„Csak a gyújtód kellett volna!”

A ferencvárosi rendőrök két órán belül elfogták a rablás feltételezett elkövetőjét.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: megszakították a vendettát

A kisteleki rendőrök befejezték az ügynek a vizsgálatát azzal a 11 gyanúsítottal szemben, akik egymást megkéselték és husángokkal ütötték Baks központjában.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Pozitív Covid-teszttel akarta elkerülni a börtönt

A Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése és feljelentése alapján a budapesti rendőrök a TEK segítségével elfogták a férfit, és a vesztegetésben közreműködő társait is gyanúsítottként hallgatták ki.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Garázsokban depózták a drogot

A Szekszárdi Járásbíróság letartóztatta azt a négy férfit, akiktől jelentős mennyiségű kábítószert, készpénzt és a drogok értékesítéséhez használt eszközöket is lefoglaltak a Tolna megyei nyomozók.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Online érettségit hirdettek, most csalás miatt kell felelniük

Néhány év alatt közel 70 millió forintot keresett az a társaság, amely különböző webfelületeken úgy hirdette magát, mint ahol egy év alatt érettségihez lehet jutni. A cég oktatási listájában ezen túl szerepeltek különböző szakképesítések, sőt még diploma is. A sértettek száma közel félezerre tehető, de a nyomozók továbbra is várják a becsapottak jelentkezését.  

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda