Bűnügyek

Rendőrkézen a postabetörő  

A pásztói nyomozók beazonosították a fiatalkorút, akit többrendbeli vagyon elleni bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az autó visszavág

Arcon ütötte a visszapattanó kő a gépkocsifeltörőt – a XVIII. kerületi rendőrök elfogták.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A gyanú: nem oltott, csak igazolt

A rendőrség eljárást folytat egy Békés megyei háziorvos ellen, mert a gyanú szerint úgy jegyezte be a nyilvántartásba, hogy COVID 19 elleni védőoltást adott be egy külföldi állampolgárnak, hogy valójában ez nem történt meg.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kábítószergyanús anyagokat találtak a rendőrök az autóban

Vámosszabadinál három szlovák állampolgárságú férfit állítottak elő, akik kábítószer birtoklása vétséggel gyanúsíthatók.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: alkalom szülte az autótolvajt

A csongrádi rendőrök befejezték az ügynek a vizsgálatát azzal a 45 éves férfival szemben, aki hirtelen ötlettől vezérelve lopott el egy autót a városban.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik

A gyanú szerint három férfi tört be egy XXII. kerületi ház melléképületébe, ahol annyi mindent találtak, hogy oda három napig visszajártak; tízmillió forintot meghaladó értékű radiátorokat és szerszámokat loptak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Felszámolták

Percek alatt rendőri egységek leptek el egy kerepesi utcát, ahol két család tagjai estek egymásnak. Lövések is dördültek, hárman megsérültek, három embert őrizetbe vettek.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mindent vitt; beazonosították

A salgótarjáni rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a 43 éves férfit, aki egy időskorútól csalta ki a pénzét. 

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hét hamis év Hollandiában

A Magyarországon csináltatott hamis okmányokkal külföldön élő férfit most adták át a budapesti rendőröknek.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság