Rendőrkézen a kaposvári betörők
A megalapozott gyanú szerint egyikük volt barátnőjéhez törtek be.
A megalapozott gyanú szerint egyikük volt barátnőjéhez törtek be.
Engedély nélkül elvitt autóval balesetet okozott, ivott és a járművezetéstől is eltiltották azt a 41 éves kompolti férfit, akinek személyi szabadságát a dunakeszi rendőrök korlátozták.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet azzal a fiatalkorúval szemben folytatott le, aki két egymást követő napon is kirabolt egy férfit.
A Bajai Rendőrkapitányság munkatársai felkutatták a bántalmazót, akinek vagyon elleni bűncselekmények is vannak a számláján.
A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A gyanú szerint a 42 éves férfi két alkalommal is pénzt követelt, amit a félelemben lévő sértett átadott. A telefont is elvette az áldozatától. Az oroszlányi rendőrök öt órán belül elfogták az elkövetőt, akit őrizetbe vettek.
A budapesti rendőrök elfogták azt a 21 éves nőt, aki otthonában kereskedett kábítószerrel.
Egy albán sofőr és a vele utazó két török állampolgár jogszerű magyarországi tartózkodásukat nem tudta hitelt érdemlően igazolni; Budapesten előállították őket.
A józsefvárosi rendőrök rablás miatt indítottak nyomozást, amit a napokban befejeztek.
Az igali rendőrök elfogták a férfit, aki volt párját és gyermeküket erőszakkal akarta Budapestre vinni.