A legerősebb rendőr
Tizenharmadik alkalommal derült ki Hajdúszoboszlón, hogy ki az ország legerősebb rendőre.
Tizenharmadik alkalommal derült ki Hajdúszoboszlón, hogy ki az ország legerősebb rendőre.
A Körmendi Rendészeti Szakgimnáziumban 108 rendőr fejezte be tanulmányait.
A 2017/2019-es évfolyamon Adyligeten 115 rendőr erősítette meg ünnepélyes keretek között az esküjét.
Idén is a Siklósi Rendőrkapitányság helyszínelői nyerték meg a Baranya megyei döntőt.
Mert a véradás a nyári hónapokban különösen fontos.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2019. június 14-én elfogadta dr. Urbán Zoltán rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány beszámolóját.
Állásbörzén toboroztak Szolnokon.
Harmadik alkalommal ért el első helyezést a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság csapata az Országos Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alegységek (MEKTA) kombinált szituációs lő- és intézkedéstaktikai versenyén.
A Tatabányai Rendőrkapitányság munkatársai a tatabányai Árpád Gimnázium 11. osztályos tanulói részére rendeztek rendhagyó osztályfőnöki óra keretén belül látványos bűnmegelőzési programot.
Az idén már 5. alkalommal megrendezett versenyt a megyei rendőrök egykori kollégájuk, Plajner Ferenc rendőr törzszászlós emlékének szentelték.