Lebukott a „rezes banda”
A vasút után a temetőbe mentek lopni.
A vasút után a temetőbe mentek lopni.
A bejelentéstől számítva fél nap alatt elfogták a bajai nyomozók B. Frigyest, aki megalapozottan gyanúsítható egy betörés elkövetésével. A 28 éves gyanúsított nem először kerül bűncselekmény gyanújába.
Egy magányosan élő idős bácsit akartak kirabolni. Rátörtek a sértettre, bántalmazták, végül értékek nélkül távoztak.
Az elmúlt 24 óra határrendészeti eseményei.
A korábbi balesetnél az 5218-as számú úton helyreállt a közlekedés.
Baleset miatt lezárták a rendőrök az 5218-as számú utat.
A Pálmonostora határában történt halálos balesetet okozó kamion sofőrjét fél nap alatt megtalálták a rendőrök.
A Pálmonostora közelében történt balesetnél helyreállt a forgalom.
Egy kerékpáros férfit ütött el egy kamion pótkocsija, majd továbbhajtott a helyszínről.
Vádemelési javaslattal él a rendőrség az ellen a kalocsai férfi ellen, aki négy lakásba is betört Kecskeméten.