Lezárt ügyek: Kábítószer-kereskedőt és –fogyasztókat vont eljárás alá a rendőrség
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyeket egy dílerrel és két kábítószer-fogyasztóval szemben folytatott.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyeket egy dílerrel és két kábítószer-fogyasztóval szemben folytatott.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenkét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság együttműködési megállapodást kötött a Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságával.
Betegtársaikat fosztotta ki az a fiatal férfi és nő, akiket a rendőrök rövid idő alatt azonosítottak, és gyanúsítottként hallgattak ki Edelényben.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyeket két, ittas járművezetővel szemben folytatott.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Bár azt mondták a rendőröknek, hogy a keresett edelényi férfi nincs otthon, az egyenruhások megtalálták őt az ágy alatt.
Végzetes lépésre szánta el magát egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében lakó nő. Életét a Bükk hegységben akarta eldobni magától, de a keresésére indult miskolci rendőrök és rendészek megakadályozták a tragédiát.
A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Miskolcon új pszichoaktív anyagot, és kábítószert is árult.
Egyeztető megbeszélésen fogadta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a Német Szövetségi Rendőrség, és a Német Szövetségi Bűnügyi Hivatal összekötő tisztjeit.