Őrizetben egy ózdi díler
A rendőrök Ózdon fogták el azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint kábítószert szerzett meg és adott tovább, főként helyi lakosoknak.
A rendőrök Ózdon fogták el azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint kábítószert szerzett meg és adott tovább, főként helyi lakosoknak.
Már őrizetben vannak azok a férfiak, akik gönci otthonában rátámadták alvó áldozatukra.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyeket három, ittas járművezetővel szemben folytatott.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki bódult állapotban vezette járművét.
A rendőrök a 37-es számú főútvonalon vonták intézkedés alá azt a román sofőrt, aki az általa vezetett járműszerelvénnyel a megengedett legnagyobb össztömeget jelentősen meghaladva közlekedett.
Fél napon belül azonosították és elfogták a rendőrök azt a három elkövetőt, akik a Mezőkeresztesi Önkormányzat tulajdonát képező műhelybe betörtek.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője visszavonja a 05000/165/2011. bűnügyi számú ügyben tett díjkitűzését.
A rendőrök tizennégy ittas és egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harmincötödik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a 2019-es esztendőben is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas vagy bódult vezetők kiszűrésére.
Debrecenben versenyeztek 2019. augusztus 29-én a borsodi rendőrök.