„Minden jót kívánunk minden hős rendőrnek” - Az év ügyeletese díj
Elsőként kapta meg az „Az év ügyeletese” díjat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központ ügyeletese.
Elsőként kapta meg az „Az év ügyeletese” díjat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központ ügyeletese.
Mozifilmek előtt mutatják majd be Miskolcon azokat a rendőrségi kisfilmeket, amelyek a közlekedésbiztonság javítására irányulnak.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Baleset-megelőzési Bizottság (MBB) 2019. március 28-án Dédestapolcsányban tartotta éves ülését, melyen a közlekedési szakemberek áttekintették és értékelték a megye közlekedésbiztonsági helyzetét.
Eddig ismeretlen okból árokba hajtott egy menetrend szerinti járat Alsógagynál.
A rendőrök tudása életeket menthet. Rendőrtanulók mérték össze tudásukat azon az elsősegélynyújtó versenyen, amit a Miskolci Rendészeti Szakgimnáziumban rendeztek.
Ózdi rendőrök érték tetten azt a két fiatalembert, akik megtámadtak egy férfit Ózdon.
Bíróság elé állítási javaslattal élt a rendőrség egy férfival szemben, aki Miskolcon eltulajdonította egy váróteremben várakozó, padon alvó utas mobiltelefonját.
Az ózdi rendőrök állampolgárok segítségét kérik, akik szemtanúi lehettek egy borsodnádasdi halálos közúti közlekedési balesetnek.
Huszonnégy órán belül elfogták azt a fiatalembert, aki Tiszaújvárosban rátámadt egy 15 éves fiúra.