Betörő rendőrkézen
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Kettős záróvonalat lépett át és kezdett előzésbe egy kamionos a 3-as számú főközlekedési úton Szikszónál, ahol korábban több, súlyos és halálos sérüléssel járó közúti közlekedési baleset is történt. A hatóság első fokú határozatában eltiltotta a sofőrt a vezetéstől.
A Magyar Rendőrség a tiszthelyettesi állomány utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keres, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak, ezen lehetőség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is adott.
A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság befejezte abban az ügyben a vizsgálatot, amelyet két tolvajjal szemben indított.
A Tokaji Rendőrőrs munkatársai megmentették az otthonából elszökött és bajbajutott kisállat életét, majd visszaadták gazdájának.
A rendőrök őrizetbe vették azokat a rablókat, akik rátámadtak egy apára és fiára Putnokon.
Az apa sérülései végül elárulták, hogy ott volt fiatalkorú fia mellett, aki balesetet okozott Bódvaszilason.
A Magyar Rendőrség utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keres, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak. A lehetőség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is adott, csak jelentkezni kell! A Miskolci Rendészeti Szakgimnázium nyílt napot tart 2019. január 16-án.
A rendőrök őrizetbe vették azt a testvérpárt, akik megtámadtak Mezőcsáton egy férfit és elvették az értékeit.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.