Legfrissebb híreink

Lezárt ügyek: Bíróság elé állhatnak a kődobálók

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azokkal a fiatalokkal szemben, akik kövekkel dobálták az autókat a 37-es számú főúton Hernádkaknál.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tiszta Kék - Legyél Te is rendőr!

A Magyar Rendőrség utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keres, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak. A lehetőség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is adott, csak jelentkezni kell! A Miskolci Rendészeti Szakgimnázium nyílt napot tart 2018. január 12-én.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogták a sajóvámosi gázolót

A rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművet, illetve annak vezetőjét, aki egy gyalogos férfit ütött el, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott Sajóvámoson. A széleskörű adatgyűjtés kevesebb, mint 24 óra alatt eredményre vezetett.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt ügyek: Követ dobtak az autókra

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal a két fiatalkorú emődi lánnyal szemben, akik követ dobtak az M30-as autópályán közlekedő autókra.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetben a miskolci támadók

A rendőrök rövid idő alatt azonosították, majd elfogták azt a négy fiatalembert, akik megtámadtak egy férfit Miskolcon.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hivatás – Szolgálat - Karrier

A Magyar Rendőrség utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keres, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak. A lehetőség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is adott, csak jelentkezni kell!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kétszer is lopott a betlehemi jászolból

A berentei köztéri jászolból lopott egyszer, majd még egyszer az a férfi, akit a rendőrök azonosítottak és elfogtak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Telefont és készpénzt raboltak

Azonnal elfogták és kihallgatásukat követően őrizetbe vették a rendőrök azt a két mezőkeresztesi férfit, akik az utcán bántalmazták, majd kirabolták alkalmi ismerősüket.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kiszűrték

A Magyar Autóklub Észak-magyarországi Regionális Szervezete elismerésben részesítette azt a két rendőrt, akik Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében a legtöbb ittas sofőrt „szűrték ki” a 2017-es év folyamán.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tűzijáték termékek év végi felhasználása

Tájékoztató a tűzijáték termékek év végi vásárlásáról és felhasználásáról.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság