Legfrissebb híreink

Újabb őrizet a dámóci mérgezés ügyében

A rendőrök egy második férfit is bűnügyi őrizetbe vettek, akitől - a gyanú szerint - az a mérgező ital származtatható, amely miatt többen is kórházba kerültek, illetve haláleset is bekövetkezett.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizet a dámóci mérgezés miatt folytatott eljárásban

A rendőrök bűnügyi őrizetbe vettek egy férfit, aki a gyanú szerint mérgező italt értékesített helyi lakosoknak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mérgezés miatt haláleset történt Dámócon

Ismeretlen összetételű, mérgező folyadék fogyasztása miatt egy nő életét vesztette, három férfipedigsúlyos állapotban kerültkórházba.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Házi őrizetben a kamionsofőr

A Miskolci Járásbíróság elrendelte a házi őrizetét annak a férfinak, aki azt a kamiont vezette, amelynek "elszabadult" pótkocsija egy személygépjárművel ütközve három ember halálát okozta.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetben a tolvajból lett rabló

A Felsőzsolcai Rendőrőrs járőrei fél órán belül azonosították és elfogták azt a férfit, aki az egyik élelmiszerüzletből akart lopni, ám az eltulajdonított dolgok megtartása érdekében erőszakot alkalmazott.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt ügyek: Személyi szabadság megsértése

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy mezőnyárádi férfival szemben, aki bezárta barátnőjét egy lakásba.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt ügyek: Tettleges perpatvar

Vádemelési javaslattal éltek a mezőkövesdi rendőrök azzal a nővel szemben, aki korábbi sérelmek miatt súlyosan bántalmazta szomszédasszonyát.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetben a kamionsofőr

A rendőrök őrizetbe vették a vezetőjét annak a kamionnak, amelynek "elszabadult" pótkocsija egy személygépjárművel ütközve három ember halálát okozta.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kerékpárral hajtott a kamionnak

Az ittas járművezetők kockázatot jelentenek a közúti közlekedés számára! Pácinban, egy kerékpáros hajtott egy kamionnak. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság folyamatosan kiemelt figyelmet fordít az ittas vagy bódult vezetők kiszűrésére!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

KMB: Szolgálati figyelem

Éjszakai szolgálatában vette észre a helyi körzeti megbízott, hogy egy aggteleki portán idős nő fekszik a földön.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság