Segítségnyújtás elmulasztása miatt keressük a kerékpárost
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Közel kétszáz sértett, összesen több mint hárommillió forint a kárérték abban a csalássorozatban, amit Kriston Pál Katalin r. őrnagy derített fel országos koordinációban.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A gyanú szerint, országszerte közel 70 vásárlótól több millió forintot csalt ki egy páros azzal, hogy különböző tárgyakat árult az interneten, amelyeket egyszer sem szállítottak le.
A szendrői rendőrök ötvenhárom zsákban, több mint kétszáz kilogramm engedély nélkül szedett mohát találtak egy közúti ellenőrzés során.
Több mint 300 légzsákmodult, közel 4 millió forint értékben loptak el egy miskolci üzemből azok a férfiak, akiket a rendőrök elfogtak, a lefoglalt légzsákokat, pedig visszaadták jogos tulajdonosának.
A miskolci nyomozók a lakosság segítségét kérik egy lopás elkövetőinek azonosításához.
A rendőrök az Edelényi Rendőrkapitányság illetékességi területén végeznek fokozott ellenőrzést 2023. június 15-én.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai nyolc ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év huszonharmadik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
Prevenció és rajtaütés egy napon. Drogprevenciós napot szervezett a rendőrség Kazincbarcikán, majd aznap egy drogdílert fogtak el a nyomozók Sajókazán.