Elismerések a Rendőrség napja alkalmából
Rendőrök és rendőrségi dolgozók vehettek át jutalmat a Szent György nap alkalmából tartott állománygyűlésen Borsod–Abaúj- Zemplén vármegyében.
Rendőrök és rendőrségi dolgozók vehettek át jutalmat a Szent György nap alkalmából tartott állománygyűlésen Borsod–Abaúj- Zemplén vármegyében.
A Rendőrség Napja alkalmából Czinege László r. dandártábornok a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőrfőkapitányság vezetője – a 2023-as „Év Médiapartnere – Aszaly Antal” díjat adományozott Spilman Nórának, a Miskolc Televízió szerkesztő-riporterének.
Czinege László r. dandártábornok a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője 2023. április 27-én számolt be a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei közgyűlés előtt a vármegye 2022. évi közbiztonsági, bűnügyi helyzetének alakulásáról.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki rátámadt egy ismerősére Ónodon.
Az encsi nyomozók Miskolcon fogták el azt a férfit, akit egy szikszói boltbetörés miatt kerestek. A férfivel szemben továbbá még öt körözés volt vele szemben kiadva, és még egy baktekéken elkövetett betöréssel is meggyanúsította őt a hatóság.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tíz ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenhatodik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2023. április 29-én 11 órától 17 óráig.
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Adatok igazolják, hogy a biztonsági öv életet menthet, most meg is mutatjuk, hogy igen! Egy Mezőkövesd közelében történt balesetben a sofőr épségben szállt ki a járművéből, ami a feje tetejére állt.