Lezárt ügyek: A rendőrök emlékeztek a kerékpártolvajra
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Az Encsi Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vették azt a fiút, aki megfenyegette áldozatát, és elvette a mobiltelefonját.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy fiatal férfivel és egy lánnyal szemben folytatott, akik megütöttek egy taxist.
Az edelényi rendőrök egy fiatalkorúval szemben indítottak nyomozást, aki 12 éves öccsével együtt követett el nyolc rendbeli bűncselekményt.
A miskolci rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési baleset kapcsán.
Az edelényi rendőrök őrizetbe vették azt a fiatalkorút, aki a városban a nyílt utcán bántalmazta egy ismerősét, majd elvette a pénzét.
A miskolci rendőrök összehangolt körözési akciót hajtottak végre.
A mezőkövesdi nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki már több mint egy éve saját lakásán árulta a tiltott szert.
Majd hat óra leforgása alatt hetvennégy autós lépte túl a megengedett sebességet Alsóbereckiben, Karoson és Pácinban. A hatóság által kiszabott közigazgatási bírságok követik a sofőröket.
Szakmai elméleti tudásukról és gyakorlati felkészültségükről adtak számot a balesethelyszínelők Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.