Épphogy elkezdődött, véget is ért a sorozat
Az újpesti rendőrök három betöréssel gyanúsítható férfit fogtak el; egyikük a gyanú szerint tíz fővárosi vendéglátóhelyre - közte több Római parti étterembe - tört be július végén.
Az újpesti rendőrök három betöréssel gyanúsítható férfit fogtak el; egyikük a gyanú szerint tíz fővárosi vendéglátóhelyre - közte több Római parti étterembe - tört be július végén.
Egy 2009 óta szökésben lévő férfi került a budapesti rendőrök kezére – kábítószerrel való visszaéléssel gyanúsítják.
A BRFK és a társszervek kedden 20 menekültet fogadtak a fővárosban.
Bozótvágó késsel fenyegetőzve, kislányával zárkózott be egy férfi egy családi házba Soroksáron. A gyereket a TEK munkatársai kimenekítették, majd ártalmatlanították a férfit, aki ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság indított eljárást.
Augusztus 20-a alkalmából adott át elismeréseket Budapest rendőrfőkapitánya.
A budapesti rendőrök a helyszínen elfogták azt a nőt, aki hétfő hajnalban otthonában életveszélyesen megsebesítette édesanyját.
A budapesti nyomozók két huszonévest gyanúsítanak embercsempészéssel.
Négy órán belül elfogták azt a férfit, akit két nyaklánc kitépésével gyanúsítanak a XVIII. kerületi rendőrök.
A BRFK és a társszervek hétfőn 122 menekültet fogadtak a fővárosban.
Rosszindulatú csatolmánnyal küldenek emailt a VII. Kerületi Rendőrkapitányság nevében. A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt tanácsolja, ne nyissák meg a mellékletet!