Egy hét két bűncselekmény
A budapesti rendőrök elfogták a lopásokkal gyanúsított férfit és társát.
A budapesti rendőrök elfogták a lopásokkal gyanúsított férfit és társát.
Az újpesti rendőrök a helyszínen elfogták a rongáló nőt.
A BRFK és a társszervek csütörtökön 34 menekültet fogadtak a fővárosban.
Tíz, magukat bangladesi állampolgároknak valló utast, valamint ukrán sofőrjüket állították elő csütörtök este Budapest XXIII. kerületéből a rendőrök.
Dr. Terdik Tamás rendőr vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya ünnepélyes keretek között fogadta a 40 végzős tisztet.
Egy grúz sofőr és a vele együtt utazó öt külföldi sem tudta jogszerű magyarországi tartózkodását hitelt érdemlően igazolni.
A fővárosi rendőrök őrizetbe vettek egy férfit és élettársát, akik a gyanú szerint egy nőt bezártak, bántalmaztak, prostitúcióra kényszerítettek és az ebből szerzett pénzt is elvették tőle.
A fővárosi rendőrök elfogták azt a 25 éves férfit, aki ellen több körözés volt érvényben.
A csepeli rendőrök az elkövető elszámoltatását követően visszaadták az előkerült tárgyakat a jogos tulajdonosnak.
A BRFK és a társszervek szerdán 119 menekültet fogadtak a fővárosban.