Életmentő kísérés
Szívroham gyanújával segítettek kórházba jutni egy férfinak a fővárosi rendőrök
Szívroham gyanújával segítettek kórházba jutni egy férfinak a fővárosi rendőrök
A BRFK és a társszervek hétfőn 3983 menekültet fogadtak a fővárosi pályaudvarokon.
A rendőrök a menekülteknek szánt adományokkal üzletszerűen visszaélőket szűrik ki a budapesti pályaudvarokon felállított segélypontoknál.
A fővárosi nyomozók gondatlanságból elkövetett emberölés miatt hallgatták ki azt a férfit, aki a gyanú szerint betegtársa halálát okozta.
A gyanú szerint először kölcsönkért egyik ismerősétől, majd ahelyett, hogy megadta volna a tartozást, kétszer meglopta.
A BRFK és a társszervek vasárnap 3247 menekültet fogadtak a fővárosi pályaudvarokon. Az egyik melegedőbuszon két ukrán kisfiú rosszul lett, a rendőrök mentőt hívtak hozzájuk, akik kórházba vitték a gyerekeket.
A gyanú szerint két lakásba próbáltak betörni a VII. kerületben.
A BRFK és a társszervek szombaton 2248 menekültet fogadtak a fővárosi pályaudvarokon.
Ezzel védekezett a nő, aki a gyanú szerint egy fővárosi sörözőből akart elvinni egy táskát.
Koszorúzással tisztelegtek dr. Kopácsi Sándor altábornagy emléktáblája előtt a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetői, a dr. Kopácsi Sándor Baráti Kör és a Nagy Imre Társaság képviselői, valamint Kardos Pál, a Budapesti Polgárőr Szövetség elnöke.