Legfrissebb híreink

Autóbuszok után most villamost ellenőriztek a fővárosi rendőrök

A BRFK és a BKK együttműködésének keretében folytatódott a fokozott ellenőrzés; ezúttal a 3-as villamoson és annak útvonalán. A közös akció nem csupán egyszeri, alkalmi jellegű, a jövőben is lehet ehhez hasonló ellenőrzésekre számítani a főváros különböző pontjain, különösen a problémásabb, forgalmasabb közlekedési vonalakon.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Besurranó tolvajt keres a rendőrség

A felvételen látható férfi egy irodaházból lopott Kőbányán.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Emberrablás Budapesten húszmilliós váltságdíjjal – rendőrkézen az egész banda

A fővárosi nyomozók összesen hat embert gyanúsítanak azzal, hogy tavaly nyáron elraboltak és összevertek egy vállalkozót, akinek szabadon bocsátásáért húszmillió forintot követeltek. Négy férfit már korábban őrizetbe vettek, a két utolsó gyanúsított egyikét március 19-én fogták el, a másikat Olaszországból hozták most haza.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság