Helyreállt a forgalom a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton
Ismét zavartalanul haladhat a forgalom a Határ úti felüljáró és a KÖKI Bevásárlóközpont közötti szakaszon.
Ismét zavartalanul haladhat a forgalom a Határ úti felüljáró és a KÖKI Bevásárlóközpont közötti szakaszon.
Két gépkocsi és egy mentőautó ütközött össze Budapest XIX. kerületében, az Üllői út 199. számnál.
A budapesti rendőrök a feltételezett elkövetőt a helyszínen elfogták.
A BRFK gazdasági nyomozói egy 90 milliós csalássorozat végére tettek pontot.
A Kassa utca - Bajcsy Zsilinszky út kereszteződésénél két autó ütközött.
Motorral próbált elmenekülni egy férfi a rendőrök elől a főváros II. kerületében, de nem jutott messzire. Kiderült, hogy ittas volt, kábítószert fogyasztott és jogosítványa sem volt.
A férfi az utcáról szurkálta meg az udvaron ugató házőrzőt.
A férfi társát segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják a budapesti nyomozók.
Rendőrségi hír ébresztette rá a csalásra a cégtulajdonost.
Egy nap alatt csaknem 9 ezer gépjármű sebességét ellenőrizték Budapest II. kerületében, gyorshajtást összesen 54 esetben rögzítettek. A XI. kerületben két nap alatt 403 gyorshajtót mértek be, közülük egy 138-cal száguldott.